Totális fordulat Németországban, Scholz hátat fordított Ukrajnának?
Olaf Scholz német kancellár megakadályozta egy Ukrajna számára szánt, további 3 milliárd eurós fegyversegély-csomagra vonatkozó javaslat elfogadását.
Az augsburgi bíróságon ma tárgyalták hármójuk ügyét, két esetben már ítélet is született.
Afgán menekültek erőszakolhatták meg a 15 éves német lányt – írja a Bild. Az öt férfi összesen három alkalommal követett el nemi erőszakot a lányon. Az augsburgi bíróságon ma tárgyalták hármójuk ügyét, két esetben már ítélet is született.
Az egyik vádlott 2018. július 2-án hasist vásárolt a másiktól, miután pedig a lány fogyasztott a drogból, kihasználta a kiszolgáltatottságát. A harmadik vádlott pedig még aznap este beszámolt arról, hogy ő is volt a lánnyal.
Az első két vádlott vallomást tett, egyiküket 2 év 3 hónap börtönre, másikukat pedig 1 év 8 hónap próbaidőre ítélték, emellett pénzbüntetést is kiszabtak rájuk. A harmadik vádlott nem tett vallomást, így az ő ügye még folyamatban van. Az erőszak kapcsán még 2 férfi ügyében folyik a nyomozás.